Az utóbbi időben kissé elmaradtam a beszámolókkal. Ez nem azért volt, mert nem történt semmi, hanem beszippantottak az események, és nem jutott időm rá. Ráadásul ehhez a poszthoz a képeket előbb még meg kellett szerezni a munkatársaktól.

Talán már néhányan láttátok azt a videót, amit feltöltöttem valamikor a Facebookra arról, hogy elmentem megnézni, hogy merre csónakázunk másnap. Ez a bejegyzés annak a folytatása.

Még otthonról kinéztem magamnak programlehetőségnek a Captain Bretzel-t, ami egy elektromos motorcsónakokat bérbeadó cég. A csónakokkal a Strasbourgot átszelő folyókon és csatornákon lehet kirándulni egy órától akár egy napos időtartamban. Itt aztán kiderült, hogy van egy másik hasonló cég is, a Marine d'Eau Douce ("édes vízi tengerész"). Mivel szeretem az ilyesmit, mindenképpen ki akartam próbálni, és mivel Verával annak idején ezt nem tettük meg, feltettem a kérdést a gyakornoktársaknak, hogy kit érdekel a program, és elég sok jelentkező volt, összesen 8-an mentünk végül, igaz abból kettő családtag volt. 

Mivel az én ötletem volt, én vállaltam a szervezést. A Marine d'Eau Douce-ra esett a választásom azon egyszerű oknál fogva, hogy tudtam, honnan indulnak, bár azért a döntésben szerepet kapott az is, hogy az összes hajójuk körbe van bástyázva pufferekkel. A szervezés legnehezebb része a megfelelő időpont megtalálása volt, mivel az időjárás eléggé szeszélyes errefelé. Eredetileg úgy volt, hogy szeptember 19-én vasárnap megyünk, de arra a napra esőt jósolt a meteorológia, szombatra nem tudtuk áttenni, mert többeknek nem volt jó, így maradt a péntek, így viszont csak egy órát tudtunk csónakázni munkaidő után, mert a 8 főt befogadni képes hajó egyébként foglalt volt. De gondoltuk, hogy első alkalomnak elég ennyi. 

Az helyzetet bonyolította, hogy pont aznapra betettek nekem egy képzést, ami fél ötkor  ért véget hivatalosan, nekünk meg öt órától volt időpontunk, így elég necces volt az érkezés, meg kellett beszélnem az előadókkal, hogy esetleg lelépek korábban, de végül erre nem volt szükség, mert nem használták ki az időkeretet.

8 embert összeszervezni úgy, hogy mindenki időben ott legyen, nem könnyű feladat, különösen, ha a csapat fele biciklivel van, a másik meg autóval, de végül mindenki időben odaért. A biciklis csapat azért velem együtt némileg leelőzte az autósokat, így amíg arra vártunk, hogy a többiek megérkezzenek, elintéztem a bérlést, a srác pedig megmutatta, hogy működik a hajó. Nem bonyolult, van egy "gázkar", ha előre fordítod, előre megy, ha hátra, akkor hátra, van a kormány, és nagyon fontos, hogy ne rúgd ki véletlenül a slusszkulcsot, és ne húzd ki a dugót a csónak alján. :-) Mivel egy órára béreltünk csak, nem tudtunk nagyon csatangolni, mondták, hogy induljunk el délnek, tartsunk mindig jobbra, és 40 perc elteltével forduljunk meg, és jöjjünk vissza (visszafelé gyorsabb, feltehetően arra folyik a folyó). Mikor a többiek is megjöttek, felöltöttük a kötelező mentőmellényt, és elindultunk. A képen az indulás utáni pillanatok, háttérben még látszik a kikötő. Mellettem a bolgár lány, Vania.

Én vállaltam a kormányzást, mivel volt már dolgom más hajókkal (szemben a többiekkel, akik közül többen először azon is meghökkentek, hogy nekünk kell vezetni, pedig a szervezés legelején átküldtem nekik a linket). Én eddig azt hittem, hogy kerekes kormányos hajót könnyebb vezetni, mint kormánybotost, de kiderült, hogy nem. Először például gondban voltam azzal, hogy arra megy, amerre fordítom a kormányt. :-) Aztán áthangoltam az agyamat, hogy ok, nem hajó, autó, de akkor meg azzal volt gond, hogy a hajó késve reagál a kormánymozdulatra, így kissé az elején hajlamos voltam túlhúzni, utána meg nem győztem korrigálni. Azért párszáz méter után belejöttem. 

A probléma viszont az volt, hogy ezen a párszáz méteren még át kellett menni két híd alatt.

Ez az egyik, ami egy viszonylag könnyű akadály...

...ez viszont a másik (a megkönnyebbült mosoly annak szól, hogy átjutottunk anélkül, hogy nekimentünk volna a falnak, ami nem volt egyértelmű, mikor behajtottunk).

A képen bal oldalt látható nagyobbik nyíláson kellett kijönni, a másik nagyobbon meg visszamenni. Ez amúgy egy épület, a túloldalon ablakai is vannak. Úgy rémlett, hogy van róla fotó, de nem találom. Majd bepótolom valamelyik nap, és beteszem update-be.

A feladatot nehezítette, hogy a két híd közötti medencében fordul a városnéző hajó, amiről a srác, aki megmutatta a hajót, elmondta, hogy ha jön, akkor meg kell várni a manőverét, és mikor elment, akkor lehet átmenni a második híd alatt. Gondoltam, hogy remélem, nem pont most jön, de hát ugye én az vagyok, aki ha 100-ból egy tételt nem tud, tuti azt húzza ki, szóval íme (galéria):

Meg kellett várni hát a hajót, de aki kormányzott már hajót életében, az tudja, hogy ez nem úgy működik, mint az autónál, hogy ok, addig lehúzódunk az út szélére, szépen behúzzuk a kéziféket, aztán majd elindulunk, ha szabad az út, különösen, ha a víz alattunk még folyik is. Szóval úgy kellett várakozni, hogy lehetőleg a sodrás ne csapjon neki a falnak, úgyhogy már ezen a ponton stresszeltem, és akkor jött feladat a második híd alatt.

A feladat látszólag egyszerű: egyenes vonalban áthaladni az átjárón, csakhogy itt még egyrészt gondjaim volta  kormányzással, másrészt meg mindenféle örvények kavarognak a híd lábánál, szóval kissé cikkcakkos lett az útvonal, de mint már írtam, megúsztuk, hogy felkenődjünk a falra. Az alábbi képen látszik, hogy elég szoros volt. A képen amúgy Sandija Lettországból és a már említett két családtagja.

Utána már viszonylag könnyű volt: egy elég széles folyón kellett egyenesen menni jobbra tartva, nem túl közel a parthoz (sok a hínár, ami nem használ a hajócsavarnak). Mindezt gyönyörű időben, szikrázó napsütés mellett. A többiek ki is használták a lehetőséget és mindenféle művészi fotókat csináltak egymásról. Ők itt Cristiana Romániából és Katerina Görögországból.

Mikor belejöttem a kormányzásba felajánlottam a többieknek, hogy kipróbálhatják. Először csak egy jelentkező akadt, Katerina, de aztán a többeket sikerült rábeszélni, hogy vezessenek egy kicsit. Azért én se mentem messzire, és felelős hajóvezetőként rajta tartottam a kezemet a kormányon, ha valaki túlságosan utánozta a kezdeti cikkcakkjaimat. Azért a többiek is elég hamar belejöttek.

Akkor vettem vissza a kormányt, mikor meg kellett fordulni, mert nem voltam tisztában a hajó fordulókörével, és azért annyira nem tűnt szélesnek a folyó, hogy bárkire rámerjem bízni ezt a manővert. Végül kiderült, hogy annyira azért nem is keskeny, és elindultunk visszafelé. Ekkor Katerina még repetázott egyet (sajnos róla pont nincs fotó, ahogy Sandija férjéről se, de higgyétek el nekem, hogy volt, hogy ők is vezettek).

Visszafelé tényleg sokkal gyorsabb volt, köszönhetően talán annak is, hogy kevesebbet mentünk cikkcakkban, nyílegyenesen mentünk át a hídnyíláson, és nem kellett várni a kirándulóhajóra, mert úgy látszik kétszer egy nap még nekem sincs ekkor pechem. :-) Azért volt más hajó, de ezek ki voltak kötve. A kép bal oldalán a megcélzandó hídnyílás.

Újabb kihívás volt a kikötés, mert itt aztán tényleg egy elég szűk helyen kellett megfordulni. A fordulásnál mindig az a baj, hogy kell bizonyos sebesség, hogy a hajó fordulni tudjon, de az ember azért nem akar nekirongyolni a partnak. Szóval az optimális sebesség és kormányszög megválasztása igényel némi gyakorlatot, de végül nem volt különösebb gond.

A gond akkor jelentkezett, amikor  a móló végén be kellett állni a kikötőhelyre, kikerülve a mögöttünk parkoló hajót. Ekkor felrémlett bennem vitorlásoktatónk, Kovy dühkitörése a motoros oktartásról (amit a partól volt alkalmunk figyelni), miszerint "már megint oda...sztátok a hajómat", és kezdtem sajnálni, hogy nem vettem részt abban az oktatásban, hogy tudjam, hogy kell part mellé kormányozni egy motorcsónakot ütközés nélkül. Mivel el akartam kerülni az oda...ást, lelassítottam, ami hibának bizonyult, mert a hajó kormányozhatatlan lett, és egy kissé hozzáért a szomszéd hajóhoz. És itt jön képbe a választás okainak második fele: mivel mindkét hajó végig volt párnázva pufferrel, visszakaptam a teljes kauciót (másrészről viszont, ha nem lett volna rajtuk puffer, valószínűleg nem is érnek össze, mert mindkét hajó szélesebb volt 10 cm-rel emiatt).

Miután kiszálltunk, volt alkalmam végignézni a következő csapat kikötését. Elég nagy sebességgel érkeztek, el se mentek a fordulási pontig, hanem a móló és a szemben lévő ház közötti sokkal szűkebb helyen manőverezve gyakorlatilag bedrifteltek a kikötőhelyükre, ami ráadásul két másik hajó között volt. Csak a manőver végén hallottam egy ijedt kiáltást, hogy "fékezz, fékezz, fékezz!" (így, magyarul :-) ), mert esélyes volt, hogy a hajó orra lekoccolja a mólót, de megúszták. Kíváncsi lennék, hogy a kormányosuknak mekkora gyakorlata van, de nem mertem megkérdezni.

A kaland tehát összességében elég jól sikerült, többen kinyilvánították részvételi szándékukat egy következő, hosszabb hajókázásra, de arra még eddig nem volt alkalom, mert egyrészt sok a program, másrészt meg nem nagyon volt jó idő. Azért remélem, hogy sikerül még összehozni egy hasonlót, akár még az idén. Október végéig nyitva vannak.