Ezen a napon az előzőhöz hasonlóan várnéző túrát szerveztünk, csak ez egy kicsit jobban meg volt tervezve. Az irány ezúttal dél, az Haut Koenigsbourg nevű teljesen renovált vár volt.

A vár az előző napihoz hasonlóan a XII. században (vagy előtte) épült, a XV. században át lett építve, majd a 30 éves háborúban a svédek lerombolták. Érdekessége, hogy viszont 1899-ben az akkori birtokos Sélestat városa II. Vilmosnak adományozta a várromot, aki meglátta benne a PR-lehetőséget, és mintegy 9 év alatt újjáépíttette az egészet. Ez után viszont a vár valahogy megúszta a két világháborút, így a helyi várvédő egyesületnek már nem volt vele annyi dolga, mint az előző napi két várral. Viszont kénytelenek nézegetni a birodalmi sast a mennyezeten. :-)

Ezt a várat viszont talán épp a jó állapota miatt pénzért mutogatják (9 EUR/fő), viszont ezért a pénzért szépen be is van rendezve, és részletes tájékoztató táblák vannak három nyelven minden a vártúra minden egyes állomásán (azért franciául kicsit részletesebb, mint angolul és németül).

Van egy csomó, szebbnél szebb cserépkályha, amiből egyiket másikat nem ártott volna felfűteni, mert nyár ide, augusztus oda, majd szétfagytunk.

Meg néhány egyéb érdekesség, mint egy - emlékeim szerint - 80 hektoliteres és többszáz éves hordó, ezt is II. Vilmos kapta ajándékba (akkor se volt már új).

Meg embernagyságú ágyú:

A hely további érdekessége az, hogy még a külső mosdóba is csak védettségi igazolással és csomagátvizsgálás után lehetett belépni. Ez a csomagátvizsgálás a franciák mániája. Vera meg is jegyezte, hogy ide nehezebb bejutni, mint a Pentagonba. Ja, és ráadásul gépfegyveres csendőrök posztoltak a vár bejáratánál.

A várnézegetéssel nagyjából el is ment a nap. Kifelé még megálltunk a büfében, és vettünk egy hot-dogot francia módra: fél bagett, benne egy kb 30 cm-es virslivel. Elég jó volt, csak megállapítottuk, hogy lehet, hogy a petit hot-dog is elég lett volna, különösen mert ettünk mellé egy sajttortát is. Én eddig komolyan azt hittem, hogy a francia konyha egyik jellegzetessége a miniatűr adagolás, de a mostani tapasztalataim erre kezdenek rácáfolni.

Ebéd után még egyeztettem az OTP-bankkal telefonon, ugyanis a devizakártyám paypass-a valamiért nem működik. A nagyon kedves ügyintéző felajánlotta, hogy rendel nekem egy újat, mert ez bizonyára kártyahiba, és majd írjak e-mailt, hogy az OTP küldje ki nekem postán Franciaországba, és viselje a kártyagyártás költségeit. Ezt este meg is írtam, eddig nem válaszoltak. Kissé tartok ettől, remélem, hogy senki nem nyúlja le az új kártyámat, meg a pin kódos levelet, különösen nem mind a kettőt. És azt is, hogy nem kell mind a két kártyadíjat fizetnem. Utólag úgy gondolom, hogy talán nem kellett volna új kártyát kérni, mert végülis chippel működik. A slusszpoén az, hogy a kártyalimitek viszont csak a bankfiókban, személyesen módosíthatók. Értsd: az összes többi kártyámét, amit odahaza használok, a netbankban bármikor meg tudom változtatni, azét, amit csak külföldön használok, azt csak Magyarországon, a bankfiókban. Azt hiszem, az OTP sem komplett. Na mindegy, remélem, hogy Isten e tekintetben is egyengeti a hupákat az utamon, ahogy minden más tekintetben is a strasbourgi tartózkodásom kapcsán. (Bár a lakásbiztosítást még nem intézte el. :-) )

Az OTP-s intermezzót követően visszaültünk a kocsiba, és elmentünk még egy kicsit délebbre, Colmarba, ami szintén egy elzászi jellegű belvárossal rendelkező város, ami arról híres, hogy itt született a new yorki Szabadság-szobor készítője, Frédéric August Bartholdi. A szobor nem annyira egyedi, mert New York és Párizs mellett ide is jutott belőle egy példány, bár jóval kisebb, mint az eredeti.

Itt is nagyon hangulatos a belváros, van sok faszerkezetű ház...

... meg egy eléggé érdekesen be(nem)fejezett tornyú katedrális.

És mit kiderült, Győr testvérvárosa, ami onnan egész pontosan 1011 km-re van.

Itt jegyzem meg, hogy szerintem nagyon sokat romlottak a magyar-francia kapcsolatok, mióta utoljára voltam Franciaországban, mert akkoriban minden templomban, műemléknél volt magyar nyelvű brossúra. Most eddig még nem találtunk sehol. Ezért is örültem, hogy legalább ezen a táblán van némi magyar nyelvű felirat. :-) És kint van a zászlónk is.

Itt nem töltöttünk sok időt, mert egyrészt eléggé fáztunk már ekkorra, másrészt pedig egy óra után a parkolási díj horror, így beleszorítottuk a városnézést az ingyenes első órába.

Így viszont jutott még idő, hogy hazafelé útba ejtsük a colmari Corát. A Google itt is a gazdasági bejárathoz vitt bennünket, így kezdem azt gondolni, hogy errefelé kizárólag az áruszállítók használják a Google Maps-et navigációra. Azért innen már IQ-ból odataláltunk, és végre sikerült beszerezni a csöpögtetőt, bár itt is kerestük vagy negyed órát. Találtunk laktózmentes tejet is (többféle változatban is), mondjuk ehhez kellett, hogy előzőleg interneten tájékozódtam, hogy hogy kellene kinéznie. Arra jutottam azért, hogy a Cora itt is jobb bolt, mint az Auchan - odahaza is csak akkor szoktam rá az Auchanra, amikor a Cora kivonult Magyarországról, és utóbbit azóta is sajnálom.

Bevásároltunk továbbá Rilette du Mans-ból, ami a kedvenc francia élelmiszerem: lényegében jó zsíros sertéshús kenhető állapotúra főzve, mondjuk olyasmi, mint odahaza a tepertőkrém, csak tepertő helyett hússal. Ezt szoktam tours-i pástétomként emlegetni, ha valaki már hallotta, csak kiderült, hogy több változata van: errefelé nem a tours-it, hanem a le mans-it lehet kapni (nagy különbség nincs). Nagyon finom, de valamiért sem a Cora, sem az Auchan nem jutott el odáig, hogy behozza Magyarországra, így ki kell használni a lehetőséget, amíg itt vagyok. Hogy az epém mit fog hozzá szólni, az mondjuk kérdés.

Ennek a napnak a végére tehát nagyjából az akklimatizációm befejeződött, csak egy-két nyitott kérdés maradt, mint pl. a biztosítás, de remélem, hogy az is rendeződik majd.