Dőljetek hátra, hosszú lesz.
A mai napon hajnali hétkor keltem, hogy biztosan odaérjek időben a találkozási pontra, szépen felöltöztem a tegnap este gondosan kikészített ruháimba, majd indulás előtt közvetlenül úgy döntöttem, hogy mégiscsak túl rövid a kiválasztott szoknya így első napra, különösen ha biciklivel megyek. Szóval indulás előtt még átöltöztem egy hosszabb, szerencsére vasalást nem igénylő másik szoknyába.
Utána viszont - mivel úgy döntöttem, hogy biciklizek - végig aggódtam, hogy a küllő be fogja kapni a szoknyámat, és nagyon sajnáltam, hogy nem egy valódi női, retró, városi kerékpárt vásároltam szoknyavédő hálóval. Viszont az aggodalmam alaptalannak bizonyult, mert probléma nélkül megérkeztem, bár rá kellett jönnöm, hogy hosszú szoknyában biciklizni valóban nem olyan egyszerű. Felrémlett előttem Anne Shirley kecses eleganciája ebben a helyzetben, a vonatkozó kanadai filmből, és attól tartok, hogy fényévekre voltam tőle... De legalább odaértem időben, sőt.
A gyakornoktársakkal szépen összevártuk egymást, és együtt megtámadtuk a bíróság hátsó bejáratát, ahol arra számítottunk, hogy várni fog valaki, akitől megkapjuk a belépőt, körbevezet az épületben, esetleg ad némi egyéb eligazítást arról, hogy mégis mire számítsunk, de nem: ebben tévedtünk, noha valóban ez volt a helyes irány. Nem mindannyiunkért együtt jöttek ugyanis, hanem úgynevezett szekciónként jött értünk valaki.
A szekció több országot összefogó szervezeti egység közös adminisztrációval a bíróságon belül. Mi például a lengyelekkel és a görögökkel alkotunk egy szekciót, ki tudja milyen szempontok szerint. Értem ennek megfelelően nem egy magyar, hanem egy görög illető jött, aki a két görög gyakornokkal együtt bevezetett az épületbe - miután kaptunk "visitor" kártyát a portán -, engem elkísért a magyarokhoz, a másik két lányt utána a görögökhöz. Ez kedves volt tőle, mert igazából fordítva logikusabb lett volna, tekintve, hogy ők a földszinten vannak, mi meg a másodikon, de gondolom nem akarta, hogy rosszul érezzem magam a három görög mellett (vagy hogy nyugodtan tudjanak pletyizni nélkülem az anyanyelvükön :-) ).
Az épület, legalábbis az alagsor, ahol a bejárat van, rosszabb, mint a BKT Thököly úti épülete (a pöceszag hiányát leszámítva), ugyanis utóbbinak van annyi mentsége, hogy egy lepukkant szocreál épület. Ez meg elvileg egy hipermodern építmény, ehhez képest a "fogadószint" (ok, a hátsó bejáratnál) konkrétan úgy néz ki belülről, mint egy atombunker: csupasz beton falak, vastag acél gerendák, szűk folyosók. Ha még a neon is pislákolna, teljes lenne az összhatás. Szerencsére a feljebbi szintek jobban néznek ki, bár ott is van némi bunker-feeling, ahogy kilépünk a liftből, meg látszóbeton a folyósokon. A szobák viszont elég szépen ki vannak alakítva, és nagyban javítja az élményt, hogy ezeken van ablak. :-)
Ami pozitív meglepetés volt, hogy a szobámon már kint volt a nevem, mikor megérkeztem. Főleg, mivel a Budakörnyéki Bíróságon mintegy 3 év alatt nem került ki a nevem az ajtóra, igaz, nem is nagyon szorgalmaztam. A kollégák nagyon kedvesen fogadtak, többektől is kaptam rövidebb-hosszabb fejtágítást, beszéltem a főnökkel is, sőt együtt is ebédeltünk (a főnökkel és néhány kollégával), amiben már régóta nem volt részem. Mindenki nagyon segítőkész a magyar részről, de inkább csak a munka terén tudnak tanácsokat adni, magáról tréning programról nem sok fogalmuk van azon kívül, hogy munkát kell adni a jelölteknek, meg hogy lesznek mindenféle képzések.
Úgy éreztem ma, hogy az EJTN teljesen magára hagyott minket, gyakornokokat, és az egyik kolléga szerint ne is számítsak másra. Ennek egyik eleme volt, hogy miközben odamentünk 15-en együtt ma reggel (amit szintén magunknak szerveztünk meg), rögtön szét lettünk választva, lényegében el se tudtunk köszönni egymástól. Ahol ketten jöttek egy országból, ők legalább össze tudnak tartani, de én úgy éreztem, hogy a szalámi taktika áldozata vagyok, még akkor is, ha egyébként az engem kísérő, görög nő - Effie, ha valakinek mond valamit ez a név, bár nem biztos, hogy így írja :-) - nagyon kedves volt, és többek között ő is felajánlotta, hogy bármikor fordulhatok hozzá segítségért. Csak hát ő is bíróság, nem pedig EJTN. [UPDATE: Efy]
Van saját számítógépem is, amit a kollégák segítettek beállítani. Ennek a vicces, bár kissé kellemetlen része, hogy a billentyűzet angol, viszont a karakterkészlet alapból franciára van beállítva, ahol még megközelítőleg se ott vannak a betűk, mint az ember megszokta. És minden egyes belépésnél át kell állítani a karakterkészletet, különben nem lesz jó a jelszó. Valahol olvastam, hogy lehet kérni francia billentyűzetet, de olyat nem, hogy az alapértelmezett karakterkészletet át lehetne állíttatni.
A számítógépre jött már több e-mail, többek között arról, hogy mennyire vártak már minket, és mennyire örülnek, hogy ott vagyunk, mindegyikben tengernyi - angol nyelvű - szöveg és melléklet, de viszonylag kevés jelenleg hasznos infó.
Pl. nem sikerült bennük leírni, hogy mikor és hová kell menni a végleges belépőért. Azt tudtuk, hogy a Palais de l'Europe-ba (központi épület), de hogy közelebbről hová, arról semmi. Ez azért érdekes, mert a főbejárat zárva van. Mentem a hátsó bejárathoz, ott közölték - franciául -, hogy nem ott kell bemenni, hanem kerüljem meg az egész épületet, és az átellenes sarokban lesz a bejárat. Megkerültem az egészet, megtaláltam az Európa Parlament bejáratát, meg ugyanannak többek között egy Vaclav Havelről elnevezett épületét, de még véletlenül se találtam egy ajtót, kaput vagy bármit, amire az lett volna írva, hogy Conseil de l'Europe. Írtam a gyakornoktársaknak WhatsAppon, mert addigra többen már arról számoltak be, hogy átvették, hogy segítsenek, és próbáltak is, míg végül a román lány, Cristiana felhívott, és szóban szépen elnavigált a bejárathoz, amit úgy eldugtak, hogy alig lehetett megtalálni - de azért ide menjenek a vadiúj emberek mindenféle útmutatás, esetleg kíséret nélkül. Mikor végre megérkeztem, a biztonsági őr képes volt megkérdezni, hogy tudom-e, hogy az épületen belül hová kell menni. Ja, persze, biztos tudom, mikor a kaput is alig találtam meg. Közöltem vele, hogy fogalmam sincs, mire egy nagy sóhajjal szólt az egyik kollégájának, hogy kísérjen el. Szerintem mást se csináltak aznap, mint az új érkezőket kísérgették. Vagyunk kb. 40-en. Ehhez képest a belépőt megszerezni viszonylag egyszerű volt, bár sokat kellett várni, majd ugyanezt az épületet az ellenkező irányba kellett elhagyni. Ott még egyszer meg kellett kérdezni valakit, hogy ugyan mondja már meg, merre van a kijárat, mert kész labirintus a hely. Ami vicces, hogy mindkét épületben hagynak szabadon bolyongani újoncokat, akiknek még akár rendes belépője sincs, miközben a bármelyik boltba csak csomagátvizsgálás után lehet belépni.
Az e-mail címemre érkezett adathalmaz másik érdekessége az volt, hogy olyan linkekkel és mellékletekkel tűzdelték tele, aminek a megnyitásához kell egy program, amihez a gyakornokoknak elvileg nincs hozzáférése, külön kell igényelni a vezetőnek, ha szükség van rá. Hát már hogy ne lenne rá szükség, ha ott teszik közzé az újoncokra vonatkozó információkat? Ebben segítségemre volt a szobatársam, egy nagyok kedves lány, Barbara, akinek átküldtem az e-mailt, és ő kinyomtatta, majd még meg is mutogatott dolgokat, mert sajnos a nyomtatott lapon nem igen lehet kattingatni a linkekre... Az ő segítségével sikerült eljutnom a képzési rendszerbe, ahol már fel is jelentkeztem az elkövetkező hónap összes lehetséges képzésére - talán egy kivétellel, ami nem biztos, hogy érdekel, majd még eldöntöm. Eléggé be leszek táblázva, nem tudom, hogy az aktákat, amiket kaptam, mikor lesz idő elintézni.
Ugyanis már kaptam néhány aktát. Mondjuk sok munka - az elolvasásukon kívül - nincs velük, mert elvileg max. 1200 karakteres feljegyzést kell írni róluk, javaslattal. (Itt egy bekezdésben több karakterem van, szerintem.) A feladatot nehezíti, hogy angolul kell írni (egyébként a san marinói bírónak), és ehhez még tanulni kell a fogalomkészletet, nem beszélve a rövidítésekről, amit azért használnak, hogy beleférjenek az 1200 karakterbe. :-) Holnap mindenesetre beviszem az angol szótárat, meg egy ceruzát, hogy alá tudjam húzni a lényeget. Holnap elvileg még nem lesz képzés, úgyhogy próbálok majd egyéb téren hatékony lenni.
A nap végére a gyakornoktársak megpróbáltak összehozni egy ad hoc "sörözést", de aztán ez el lett napolva holnapra. Remélem, hogy időben látni fogom, mert ma már csak azt láttam, amikor lemondták. Nem tudom, hogy mitől függ, hogy a telefonom jelzi-e az üzenetet vagy sem, ugyanis van, amikor hallom, van, amikor meg tök néma, és mikor megnézem, van 8 olvasatlan üzenet.
Sörözés helyett eltekertem a Decathlonba kormányra szerelhető telefontartóért (tényleg kell, ha az ember nulla helyismeret mellett próbál biciklizni), meg megnézni, hogy esetleg lehet-e venni szoknyavédő hálót a hátsó kerekemre (nem). Ezzel letudtam pár plusz kilométert, ami azért szükséges, mert pl. a tegnap vett tartós kenyér is inkább tartós kalács, amit remekül lehet nassolni, másrészt pedig a reggeli tornám aktuálisan szünetel, mert ki tudja miért, de úgy érzem már egy ideje, mintha el lenne repedve a kulcscsontom, nem tudok a bal kezemen támaszkodni, meg egyéb hasonló tornagyakorlatokat csinálni, és ezen két vektor eredője erősen az elhízás irányába mutat.
A plusz, hogy a Decathlon mellett van egy C&A is, így tudtam magamnak venni vastag, fekete harisnyát. Reggel ugyanis rájöttem, hogy a vastag, fekete harisnyámat otthonhagyni azzal a gondolattal, hogy majd mikor ősszel hazajövök, magamhoz veszem, hiba volt. Nagy hiba. :-) Az volt a képzetem, hogy itt melegebb van, mint otthon, de nem. Hasonlóan nagyon sajnálom az otthon hagyott termovelúr pulcsikat is. Járatni kell a fűtést, pedig ma sütött a nap (meg veszettül fújt a hideg szél, különösen a folyóparton, ebéd közben). És a nadrág, amit holnap fel akartam venni, valamiért szintén nincs itt. Lehet, hogy hamarabb megyek látogatóba, mint gondoltam. :-)
