A nővérem itt léte alatt egy nagyobb programot csináltunk még: ellátogattunk Saint-Croix Vadasparkba, Rhodes-ba. A helyet elég rendesen reklámozzák óriás plakátokon, úgyhogy már korábban is gondoltam rá, hogy meg kellene nézni, ezen felül Zsuzsa kolléganőm is ajánlotta, így elmentünk megnézni, hármasban. Jegyet online foglaltunk előző nap, és nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy sikerült lecsapni az utolsó három helyre a parknéző kisvonaton. Mint utóbb kiderült, az csak az online helyek közül volt az utolsó három, de így legalább nem kellett aggódnunk, hogy lesz-e lehetőségünk kipróbálni ezt az attrakciót.

A park egy magán alapítású hely: valaki úgy gondolta, hogy sokkal jobban jövedelmezne a birtoka, ha egyszerű mezőgazdasági ingatlan helyett turistalátványosságot csinálna belőle, és valószínűleg igaza is volt. Ez nem egy egyszerű állatkert, hanem inkább egy szafari-parkra hasonlít, csak itt nem zebrák vannak, oroszlánok, meg zsiráfok, hanem kissé hétköznapibb állatok, mint farkas, medve, bölény stb, hogy a nagyvadakat említsük. Az állatok jobbára nem ketrecekben, hanem hatalmas kifutókban élnek, vagy néha egyszerűen csak szabadon kóborolnak a számukra fenntartott területen, a veszélytelen állatok kifutójába pedig be lehet menni, és egészen közelről, rácsok, kerítés és minden egyéb gátló tényező nélkül nézegetni őket. A park különlegessége még, hogy szállást is lehet foglalni éjszakára a különböző állatok mellett, méghozzá luxusbungaló kivitelben, ahonnan aztán egész nap és éjszaka lehet nézegetni a farkasokat, a medvéket vagy épp a szarvasokat, attól függően, hogy kinek, mihez van kedve. Persze súlyos összegekért.

A parknak különböző tematikus részei vannak, legnagyobb területű részben megy körbe a kisvonat. Az egész hely meglehetősen interaktív, gyerekbarát, és nagy hangsúlyt helyez a játékos ismeretterjesztésre. Vannak nyilvános etetések, ahol az állatgondozók bemutatják az állatokat, mesélnek róluk, és kérdéseket is lehet feltenni.

Mivel a vonatra a jegyünk 14:40-re szólt, úgy döntöttünk, hogy előbb gyalog bejárjuk a kisebb részegységeit a parknak, a nagyot meg majd megnézzük a vonatról. Általában sikerült szembemenni a kijelölt útiránnyal, de nem büntettek meg miatta, és azért így is láttunk mindent. Nem voltak nagyon sokan - talán a borús idő miatt -, így nem nagyon ütköztünk senkivel.

Először a makis részben bóklásztunk, és ott megnéztünk egy etetést is. Sajnos a szöveg - természetesen - franciául volt, így nem értettünk mindent, tesóm jobbára semmit, de Zsuzsával együtt igyekeztünk tolmácsolni neki.

Ez után megnéztük a vörös pandákat, a farkasokat, medvéket, földi kutyákat, mosómedvét, borzot, meg ami még útközben szembe jött.

A parkban az állatok mellett ilyen és hasonló kalandelemek és ismeretterjesztő attrakciók vannak.

A park bejáratának közelében van egy farm, ahol kecskéket lehet simogatni, meg ki lehet próbálni a tehénfejést (mű teheneken), meg vannak nyuszik, páva stb.

Mikor eljött a mi időnk, felültünk a vonatra, és körbejártuk a park legnagyobb részét, ahol egyebek mellett a vadlovak és a bölények is élnek az erdőben relatíve szabadon. Ebben a részbe csak a vonattal lehetett bejönni, távirányítóval nyíló kapukon keresztül, amitől az embernek kissé olyan érzése van, mintha épp Jurassic Parc túrán venne részt. A vonaton meghallgattunk egy előre felvett ismeretterjesztő előadást arról, hogy Európa élővilága miként változott az utolsó jégkorszak vége óta, ezek kívül pedig a vonatot vezető állatgondozó, itt-ott megállva, nagyon vicces stílusban tartott további ismeretterjesztést az egyes állatokról. Sokat megtudtunk például a farkasokról és az őzekről, szarvasokról, valamint a pelikánoknál is megálltunk, hogy megetesse őket.

A vonatozás után - szemben azzal, amire számítottunk -, nem kezdett el esni az eső, így még bejártuk a nagy részt gyalog is (már a gyalog is bejárható részét), és láttunk rozsomákot, keselyűket, még több medvét. Az egyik medve épp almákat halászott a tóból, és fogyasztotta el őket élvezettel, de úgy tűnik, hogy annyira lenyűgözött ez az attrakció mindenkit, hogy elmulasztottuk lefotózni. Visszafelé elmentünk újra a szarvasok és őzek rétje mellett. Bámulatba ejtő, hogy nem tartóztatja őket semmi, de mégse mennek sehová. Úgy látszik, jó dolguk van.

A nap végén még beálltunk a sorba palacsintáért a büfénél, mert addigra kifogytunk a szendvicsekből és egyéb ennivalókból, amiket magunkkal hoztunk, és ennyi sétálás után már igencsak megéheztünk, és az volt az egyetlen nyitva lévő kajálda az egész parkban szombat délután. Azután még benéztünk a kasszánál az ajándék boltba. Nagyon szerettem volna venni egy olyan plüss vörös pandát, amilyet még délelőtt láttam az információs irodában, de ki tudja miért, a szuvenír shopban épp olyan nem volt, pedig volt vagy három-négyféle másmilyen, de egyik se volt annyira cuki mint az élő, meg amit először láttam.

Innen viszont már hazafelé vezetett az utunk abban a megnyugtató tudatban, hogy ma se lustultunk, hanem ma is sokszorosan túlteljesítettük a napi tízezer lépést.