Most kezdődik életem nagy kalandja: egy éves gyakornoki programban veszek részt az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strasbourgban.
A szállás már otthonról le volt foglalva, Schiltigheimben, ami Strasbourg egyik külvárosa, közel a bírósághoz, így erre vettük az irányt. A fehér ház az az alábbi képen, annak is a földszintje.
Mivel Covid-korlátozások vannak, kénytelen voltam PCR-tesztet csináltatni, mert úgy volt, hogy Nyugat-Európában a Szputnyikot nem fogadják el. Kifizettem 15.000,- forintot feleslegesen, mert az oltási igazolásra még a magyar-osztrák határon - ahol negyven percet álltunk sorba - sem volt kíváncsi a határőr, csak továbbhessegetett, hogy menjünk. A német és a francia határon határőr se volt.
Az út kissé tovább tartott, mint terveztük, mert az út elején többször meg kellett állni a bicikli rögzítését megigazítani, mert nem nagyon szerette a 130 km/órát az autópályán. Németországban pedig a GPS eltérített az eredeti, viaMichelines itinerünktől, és rávitt egy olyan autópályára, ahol 5 kilométerenként útfelújítás volt, úgyhogy vesztettünk azzal is vagy két órát.
Azért este fél kilenc körül így is megérkeztünk, megismerkedtünk a rendkívül barátságos - angol - bérbeadóval, Philippel, akitől megkaptuk a kulcsot, aztán be is cuccoltam. Berendezkedni viszont nem volt már idő, mert nagyon késő lett, így az részben másnapra lett halasztva.
Másnap felmértük, hogy mi minden hiányzik a lakásból (pl. a fiókok eléggé, meg a csöpögtető a mosogató mellől, cipősszekrény, szennyeskosár, WC-papír tartó, szelektív szemetes stb.), és elmentünk ezeket beszerezni. Megdöbbentő, hogy az itteni IKEÁ-ban nem találtam dolgokat, amiket otthon bármikor be tudnék szerezni - legalábbis így érzem, pl. mosogatókefe -, viszont voltak otthon sosem látott, ám nekem nem szükséges cuccok. Azért tudtam venni dobozokat (fiók helyett). A többi cucc jó részét viszont az Auchanban szereztük be, mert ott inkább lehetett kapni. Fura.
Viszont az Auchanban is az volt az érzésem, hogy a választék borzasztó korlátozott. Kapszulás mosószerből volt pl. összesen tán kétféle márka, de legalább az egyik az Ariel volt, amit ismerek. Az egyéb higiéniás termékeknél viszont kénytelen voltam vagy beérni azzal, amit kapni lehetett, vagy úgy dönteni, hogy kibírom, míg eljutok a DM-be a határ túloldalán. Például papírzsebkendő: kizárólag Kleenex volt, mintha a Zewáról még nem is hallottak volna. Nincs bajom a Kleenexszel se, alapvetően, de nem tudom, hogy bírja-e a mosást, ami fontos, mert hajlamos vagyok bent felejteni a papírzsepiket a zsebemben. Plusz egyszerűen nem találtam laktózmentes tejet. Nem tudom, hogy nem volt, vagy csak nem sikerült felismerni, de elég sokat kerestem, és nem lett meg. A poén, hogy otthon hagytam két bontatlan dobozt, mondván, biztos itt is lehet kapni. Ez jobban fog hiányozni, mint a papírzsepi. Kezdem azt gondolni, hogy előbb-utóbb kénytelen leszek elővenni a francia nyelvtudásomat, és kérdezni.
Aznap délután elmentünk még egy rövidebb sétára itt, Schiltigheimben, csak hogy mégis megismerjem a lakókörnyezetemet. Megkerestük a Philip által ajánlott pékséget, ami - mint minden más a környéken - zárva volt. Érdekes, hogy itt az üzletek pihenőnapja a vasárnap-hétfő: minden keddtől szombatig van nyitva. Kivéve, ami akkor se, mert találtunk több éttermet, ami úgy tűnik, végleg lehúzta a rolót. Lehet, hogy a Covidhoz van köze.
De találtunk például egy közeli evangélikus templomot, szóval lehet, hogy oda fogok járni, hacsak nem internetről élvezem az igehirdetést a következő egy évben.
Ezt kedden már kamatoztattuk is, de arról egy következő bejegyzésben.
