Áldozócsütörtök és az azt követő péntek szabadnap volt minálunk, így volt egy hosszú hétvégém, amit Nantes-ban töltöttem el. Egy napra lementem az óceánhoz Le Croisicba is.

Nantes is azok közé az úticéljaim közé tartozik, ahová elsősorban azért látogattam el, mert repül oda a Volotea Strasbourgból. Ezzel együtt se biztos, hogy felkerült volna viszont az úticélok közé, ha térkép böngészéseim közben ki nem derül, hogy itt élt és alkotott a nagy magyar regényíró: Verne Gyula. :-) Bátran állíthatom, hogy Jules Verne a kedvenc francia íróm, és úgy általában is igen előkelő helyet foglal el a kedvenc íróim listáján, így mindenképp el akartam jutni a Verne-múzeumba.

Amit Nantes-ról általában el lehet mondani, hogy talán a 4 nap túl sok is volt rá. Ezért töltöttem egyet a négyből Le Croisic-ban, ami viszont Nantes-ból sokkal közelebb volt, mint Strasbourgból.

Nantes alapvetően egy kikötőváros, és ezt nem is titkolja. Van egy szép történelmi belvárosa, azon kívül viszont elég ronda. Olyan mint egy gyártelep, mert valamiért a használaton kívüli ipari létesítményeket nem bontják le, és építenek a helyére valami szépet, hanem meghagyják, és csinálnak belőle bulinegyedet, vagy ha mégis építenek valami újat, az is ronda. Tisztelet a kivételnek. Nem megsérteni akarom a nantes-iakat, de valahogy az volt a benyomásom négy napon keresztül, hogy baromira kellene nekik egy új főépítész.

Azért is, mert másik oldalról viszont az látszik, hogy van pénz a városban, a tömegközlekedésük meglehetősen kulturált, és itt találtam eddig a legjobban működő bubit. Nagyon jól ki is volt alakítva a rendszer, volt egy remek telefonos appjuk hozzá, és látszott, hogy karbantartják a bicikliket. Volt egy kerékpárértékelő rendszer is app-ban, az alapján lehetett választani a kerékpárok közül, de nem nagyon kellett válogatni, mert alig volt háromcsillagosnál rosszabb kerékpár, meg sok olyan volt, aminek a minősítése az volt, hogy "felülvizsgálva" - vagyis frissen szervizelve. Meglehetősen elégedett voltam a szolgáltatással. Emellett Nantes-ban feltalálták a zárt pályás autóbuszt. Ha lenne sín meg felsővezeték, villamosnak hívnák. Itt látható. Ezen a pályán kizárólag buszok közlekednek, olyan, mint odahaza a 4-6-os.

Úgy tűnik, hogy ha a főépítészük gyenge is, az IT gárda elég jó lehet, mert a bubis app mellett van egy szintén nagyszerűen működő Nantes applikáció is, ahol az ember kiválogatja, hogy mi érdekli: pl. étteremek, uszodák, parkok, könyvtárak, turistalátványosságok, valamelyik tömegközlekedési eszköz, nyilvános WC-k, vagy bármi, és ezeket kigyűjtheti magának a kezdő képernyőre, és onnantól kezdve minden infó egy gombnyomással elérhető az appban.

A belváros pedig tényleg szép.

Először is ott van Anna breton hercegnő kastélya. A hercegnő 1477. január 25/26 - 1514. január 9-ig élt, és egyebek mellett VIII. Károly és XII. Lajos francia királyok felesége volt, vagyis nem csak Bretagne hercegnője, hanem Franciaország királynéje is volt, kétszer. Az első utam idevezett, nem teljesen szándékosan, csak ahogy a helyi bubival bementem a belvárosba, ez esett először útba. Kiderült, hogy ingyen végig lehet sétálni a várárkon, a várfalakon és az udvarban, ahol mindenütt vannak ismeretterjesztő táblák. A várárok, de különösen a várfal-túra egész izgalmas volt. Az egyik érdekesség, amit megtudtam a kastélyról, hogy régen Szajna közepén állt, konkrétan a vízben, csak aztán előbb építettek neki egy szigetet, még később pedig elterelték a folyót, a másikat, ami meg itt folyott a Szajnába - ez az Erdre - azt konkrétan bevezették a föld alá. Volt a kastélyban egy helytörténeti múzeum is, de nem mentem be, gondoltam, ha esetleg később nagyon nem tudok mit kezdeni magammal, majd visszajövök, de végül nem került rá sor.

Első nap random bolyongtam a belvárosban bubival, meg gyalog. A katedrális, ami a kastély mellett van, természetesen itt se látogatható felújítás miatt.

Tettem egy gyors kört a Versailles-szigeten, ahol egy japán kert található, és mondhatom, hogy elég sokat ráver a névrokonára. Azért volt gyors kör, mert velem volt egy bubi, és 30 percen belül kellett találni egy bubi-állomást, ahol lehet dokkolni, különben ráment volna 50 centem. De eldöntöttem, hogy ide majd még visszajövök, már csak azért is, mert elektromos csónakokat lehetett bérelni, amikkel az Erdrén lehetett hajózni.

Aztán elindultam a botanikus kert felé, útközben megnéztem egy templomot. A botanikus kert első ránézésre nem volt nagy szám, de kiderült, hogy csak az üvegházak rondák - gondolom, azok is a főépítész alá tartoznak -, viszont a főkertész is elég jó lehet, mert a park része ennek is gyönyörű. Itt már kívül leparkoltam a bubit, így volt időm bóklászni, de még így is úgy éreztem, hogy ide is vissza kell majd nézni.

A botanikus kert után bekukkantottam a vasútállomásra, remélve, hogy találok valami gyorskajáldát, de inkább csak közzongorát találtam, amin éppen valaki elég hozzáértő személy játszott az utasközönség örömére. Ez egyébként úgy tűnik, hogy errefelé divat. Szinte minden állomáson, ahol mostanában megfordultam, volt közzongora. Bezzeg csomagmegőrző nincs.

A vasútállomástól átsétáltam a Lieu Unique-hez ("egyedi, különleges hely"), ami különleges látványosságként volt feltüntetve. Ez állítólag valami volt kekszgyár, ahol a híres Nantes-i vajaskekszet gyártották, és még ma is lehet kapni. Na, hát ehhez képest ez is egy lepukkant és újrahasznosított gyárépület, amiben van egy egyébként elég fancy-nek tűnő étterem, ami nem nagyon van összhangban a környezettel, viszont kekszárust nem találtam. 

Csalódottan visszamentem a belvárosba, és azon keresztül megcéloztam a Verne-múzeumot, ami kissé távolabb esik, ezért megint bubira pattantam. Sajnos kiderült, hogy nem csak messze van, de ráadásul a hegyen is, úgyhogy az utolsó néhány száz méteren eléggé szenvedtem (egyetlen hegy-fokozat van a bubin), sőt le is kellett végül szállni, és feltolni az állomásig. Útközben szereztem prospektust a planteráriumból (de végül ide se mentem vissza), aztán már tényleg a múzeum következett.

Nem szeretem a múzeumokat, tehát az, hogy ide eljöttem, szintén jól mutatja a Verne iránti rajongásomat. Az múzeum Verne írói munkásságán túl bemutatja a hatását a technika (többek között az űrkutatás) fejlődésére, sőt a zenére is. Verne eredetileg jogász volt, innen váltott az írói pályára, úgyhogy még van reményem, hogy nekem is sikerülhet. Plusz megtudtam, hogy az írói fantáziája nem terjedt ki a névadásra is,  ugyanis volt egy fia, Michel, meg három vitorlása, sorrendben: St. Michel, St. Michel II és St. Michel III. :-) Amit hiányoltam, hogy itt is csak a sláger-gyanús Verne-műveket árulták, pedig a leírások alapján kíváncsi lettem egy-két más regényre is, mint amihez már volt szerencsém.

A Verne múzeumból gyalog indultam vissza, és útba ejtettem az Ile de Nantes-on az óriás gépezetek parkját. Az óriás gépekből csak a robot elefántot meg a csatlakozó - és elmaradhatatlan - körhintát sikerült látnom, de nem jutottam be, mert zárás előtt értem oda, és nem tudtam, hogy hol kellett volna jegyet venni. Megnéztem a raktárakból kialakított bulinegyedet, itt vettem egy gofrit, de aztán már elég fáradt voltam, így örültem, hogy találtam egy bubit a bubiállomáson, és azzal elindultam vissza a szállodába. 

Itt jöttem rá egyébként, hogy mi a földre festett zöld vonal, ami szerte a városban, több helyen látható. Volt egy térképem ugyanis, amin egy zöld vonal jelezte, hogy milyen útvonalon érdemes járni a várost, hogy az ember meg tudjon nézni minden turista látványosságot, de úgy éreztem, hogy tök nehéz tájékozódni a térkép alapján.  Meg láttam ezt a zöld vonalat járdán, de valahogy nem kötöttem össze a kettőt. A Verne múzeum-tól a sziget felé lett gyanús, hogy a járdán a zöld vonal az ugyanaz, mint a térképen a zöld vonal. Ez is szerintem egy ügyes megoldás. Úgy tűnik, a turisztikai főreferensük is elég jó, bár azért itt-ott az volt az érzésem, hogy a főépítész is belekotyogott az útvonalba, mert néha vállalhatatlanul ronda részeken vezetett, és nem akartam elhinni, hogy nem lett volna szebb útvonal ugyanoda.

Másnap aztán azzal kezdtem, hogy visszamentem az Ile de Versailles-ra, megnéztem alaposan a japán kertet, aztán kibéreltem 3 órára egy villanymotoros csónakot, ami alapvetően 3 óra nyugalmat jelentett. Itt is megmutatkozott az IT csapat felkészültsége, ugyanis a csónakázásra is van egy app, ami GPS-lokáció alapján megmutatja, hogy merre jár az ember a folyón, milyen látványosságok (főleg kastélyok) vannak a parton, és hány órás bérlésnél honnan kell visszafordulni, hogy az ember időben visszaérjen. Az indulásnál figyelmeztettek, hogy a folyón nincs elsőbbségem senkivel szemben, de arra nem, hogy ez azt jelenti, hogy mindenki el akar majd gázolni. Először majdnem úgy jártam, mint szerencsétlen Hableány, mert egy városnéző hajó jó ötletnek találta közvetlenül mellettem elhúzni, ráadásul jobbról. Onnantól igyekeztem a hajóút legszélén közlekedni. Ez után pedig egy vitorlás gondolta úgy, hogy milyen jó ötlet szivatni a kisgéphajót, mert hiába próbáltam enyhe irányváltással kitérni az újából, úgy kormányzott, hogy csak azért is ütköző pályán legyünk. Végül kénytelen voltam keresztbeállni a folyón, és széles ívben mögé kerülni, hogy belém ne jöjjön. Úgy tűnik a franciáknak ez nem csak gyalog, meg biciklivel megy, de hajóval is, hogy letarolnak minden más közlekedőt. Kezdem érteni, hogy az autóknak miért van minden keresztőzésben éjjel-nappal működő lámpa. Ezt leszámítva viszont volt időm Duolingózni rendesen. Még jobb lett a helyzet visszafelé, mert megszűnt a szembeszél, úgyhogy a visszaút igazán kellemes volt.

A hajózás után úgy döntöttem, hogy módszeresen felderítem a belváros még nem látott részeit a zöld vonalat követve, és érdemes is volt, mert rejtett kincsekre bukkantam, amiket magamtól nem találtam meg.

Először is megtaláltam ezt.

Itt van átvezetve az Erdre a belváros alatt egy elég hosszú alagúton, ahol hajóval lehet közlekedni. Az alagútban egyszerre egyirányú a forgalom, és ki van írva, hogy hány hajó van bent, és hogy hány perc múlva fognak kiérni. Utána mehet a másik irány, addig várni kell az alagút előtt. Az elektromos hajóval erre nem lehetett jönni.

Ezenkívül volt például egy szép tér szökőkúttal, meg egy különleges, fedett bevásárló utca, ahol ráadásul érdekes boltok voltak. Egyebek mellett volt egy Wizard Shop (Harry Potter stílusban), ahol vettem a tesómnak varázsajándékot, ami annyira varázslatos volt, hogy mire visszaértem a szállodába, eltűnt a dobozából. Tesóm erre megkérdezte, hogy csokibéka volt-e, de nem. Emiatt aztán következő napomat kissé át kellett szervezni, és Le Croisic előtt még vissza kellett mennem a boltba kicserélni a dobozt. Szerencsére úgy tűnt, hogy már sejtették, hogy mi történt, és kaptam egy original csomagot.

A nap végén még gondoltam, hogy felfedezem az Ile-de-Nantes másik végét, ahol egy parkot jelzett a térkép. Ide is bubival mentem, és be kellett vetni a GPS-t, hogy odataláljak, de végül kiderült, hogy annyira nagyon nem érte meg, mert ez a park nem volt igazán gondozott, és leginkább a bevándorlók tartottak benne családi pikniket. Nem nagyon időztem, mentem vissza a szállodába.

Másnap volt Le Croisic, ami egy gyönyörű tengerparti város mediterrán stílusban, meg egy érdekes óceánárium gyönyörű akváriumokkal, és nulla működő nyilvános WC-vel. Nem működő van több is. Még szerencse, hogy az óceánáriumnak volt mosdója, és ki is használtam menet-jövet. A tengerpartról és az óceánáriumról tettem fel egy csomó képet Facebookra, tényleg lenyűgöző volt. De ami még annál is jobban lenyűgözött, az a percre pontos napórájuk, a kilométer-hosszú kikötő-móló, az olajkutató-torony (borzasztó, hogy ilyenek rontják a látképet), és csillogó föld az ember lába alatt. Valami olyan törmelékes üledékes kőzetből van a partszakasz, amiben aranyosan csillogó zárványok vannak, és ettől szikrázik az egész a napsütésben. Sajnos rendesen lefotózni nem lehetett. Meg ami még nincs rajta a fényképeken, de említésre méltó, az a pingvin-etetés az óceánáriumban, ami sokkal inkább sirály-etetés volt. Oda szemtelenkedett ugyanis két sirály - ráadásul két különböző fajta - és elették a halakat szegény pingvinek elöl. Viszont az előadó nem nagyon zavartatta magát, és ha már így alakult, tartott egy előadást a különböző sirály-fajokról is.

Ez után már csak vasárnap maradt, amikor úgy gondoltam, hogy 3 nap mászkálás után pihenek. A terv az volt, hogy visszamegyek a botanikus kertbe, ott letelepszem a dombon, és Duolingózom. El is kezdtem, de aztán újra kellett gondolni, mert ugyan a hely eléggé eldugott volt, kevesen jártak arra, viszont nagyon árnyékos volt, és ennek megfelelően nagyon hideg. Lejjebb mentem hát, és találtam egy hasonlóan kellemesen eldugott sakk-asztalt, de még a félárnyék is túl hűvös volt, így aztán kiültem a napra. Ott már az időjárás viszonlyag kellemes volt, csak a rovarok is odajártak napozni sajnos, így egy idő után ott se bírtam tovább. 

Ekkor elindultam a városba, ebédelni. Még két nappal korábban, a zöld vonalas túrám során sikerült találnom egy SaladBox stílusú salátabárt, és mivel az ilyesmi errefelé hiánycikk, gondoltam, nem hagyom ki. A probléma az volt, hogy útba esett egy "epres", ami mindenféle eper-vonatkozású édességet árult, többek között epres kosárkát, meg egy másik üzlet, ahol meg Nantes-i stílusú brownie-t árultak (méghozzá elég jót). Ennyit a fogyókúrámról. 

Ebéd után még szerettem volna egy kicsit bóklászni a városban, de azt a számításomat keresztülhúzta a viharos erejű szél, így aztán fogtam magamat, és felültem megint egy bubira, és dacolva az elemekkel visszatekertem a szállodába.

Egyébként is korán nyugovóra kellett térnem, mert a repülőm hétfőn hajnali 6:45-kor indult a repülőtérről, és a Volotea küldött egy sms-t, hogy 2,5 órával előbb legyünk kint a reptéren. Emiatt aztán kelhettem éjszaka, és taxizhattam, de legalább megtudtam, hogy milyen remek a booking.com taxirendelő felülete: az ember megrendeli, előre kifizeti, és utána a taxisnak már csak köszönni kell. A reptéren aztán várhattam 3 órát, mert fél órát késett a gép.

Amúgy a 2,5 órából negyed órám arra ment el, hogy kerestem a check-int, ugyanis ki volt írva, hogy 1-62-ig erre, 63-tól 75-ig arra, de hogy nekem melyik kell, az nem került ki, mert 2,5 órával korábban még nem volt kiírva, hogy a hol a boarding. Megtaláltam az 1-62-t, ott lecsippantották a beszálló kártyámat és közölték, hogy nem ott, de hogy akkor hol, azt nem. Próbáltam követni a nyilakat, és végül kiderült, hogy a táblán az "a l'exterieur" felirat azt jelenti, hogy "hülye turista, húzzál ki az épületből, és majd odakint találsz egy hangárt, na ott". Viszont a check-innél szinte senki nem volt előttem, úgyhogy alhattam volna még egy órát. 

Ez a kép mindent elmond arról, hogy mennyire volt tömeg. A jobb felső sarokban láthatók gépmadarak. Ezek tényleg csapkodtak a szárnyaikkal.

De legalább visszaértem munkakezdésre, így ezt a kirándulást megúsztam szabadság nélkül.